logo-Csomori-Allatvedok-1.png
Csömöri Állatvédő Civil Szervezet 
0 értékelés
Megosztás
Weboldal
A Csömöri Állatvédő Civil Szervezet – Kutyamenhely Egy maroknyi, lelkes, állatszerető ember összefogásában 1999-ben létrejött a Csömöri Állatvédő Civil Szervezet, hogy megpróbáljunk segíteni a kidobott, elhagyott, gazdátlan kutyákon. Pár nap gondoskodás után is az szívünkhöz nőttek kis védenceik és reméltük, hogy mi találunk nekik mihamarabb gazdit, és nem kerülnek gyepmesteri telepre. 2009-ben, egy másik egyesület támogatásával, sikerült új, nagyobb, szebb és biztonságosabb menhelyet felépítenünk, ahol már áram- és vízellátás is a rendelkezésünkre állt. Emellett sikerült felépíteni a lábadozó kisházat, a sérült, műtött kutyák elhelyezésére. A menhely jelenleg 20 kennellel működik, folyamatos teltház mellett. Általában 35-38 kutya áll a gondozásunkban, amely bőven kimeríti a teltház fogalmát. A szuka kutyák kizárólag oltva, ivartalanítva és chipezve kerülhetnek gazdihoz, a kan kutyákat is ivartalanítjuk, illetve természetesen oltatjuk, chippel látjuk el, ehhez mérten az állatorvosi költségek tetemes összeget visznek el a menhely pénztárából. Védenceinket elsősorban a kóborló kutyák teszik ki, de bejelentések alapján a rossz tartási körülmények közül is igyekszünk kutyákat kimenteni, illetve felvilágosítani a gazdáikat a megfelelő tartási körülményekről, amelyek betartását le is ellenőrizzük. Önkénteseink valamennyien a saját szabadidejük terhére, a munka és a család mellett végzik mentési feladataikat, a menhelyi munkákat, adminisztrációs tevékenységeket. A menhelyet adományokból tartjuk fenn. A felesleges szaporulatot elkerülvén a lehetőségeinkhez képest a rászoruló lakosok kedvencei részére kedvezményes ivartalanítását biztosítunk. A menhely nem altat, éppen ezért sok idősebb kutyus is található a gondozásunkban, de bízunk benne, hogy az ő utolsó éveiket is meg tudjuk szépíteni egy szerető gazdival.
Név: Csömöri Állatvédő Civil Szervezet 
Cím: Budapest
Telefon: +3630 3 682 682
Weboldal: https://csomoriallatvedok.hu/
Kosaram
Kívánságlista
Nemrég nézett
Kategóriák